Önéletrajz trendek 2013-ra

2013.04.16 19:02

Miként a divatban, úgy az önéletrajz-írásban is trendek jönnek-mennek és hasonlatosan az öltözködéshez a trendeknek tartósan nem állunk ellent, hanem követjük őket.

Az önéletrajz-írásban a következő a divat:

1. Online önéletrajz. Már nem írunk és nem nyomtatunk önéletrajzot papírra. Egyrészt hogyan is küldenénk el, hiszen mindent elektronikusan küldünk (mail-ben, honlapon csatolva stb.), másrészt az önéletrajz fizikai megtestesülésére már nem vagyunk felkészülve, hiszen hova is tennénk ?!?

Mint vállalati HR-es tapasztalattal rendelkező ember, az önéletrajz kinyomtatásának egyetlen megbocsátható oka az, ha azt a HR-es szakember az interjú előtt kinyomtatja és miközben beszélget velünk, addig jegyzetel rá.

Bár a múltkoriban tapasztaltam, hogy egy haladó szellemű HR-es kolléga tablet-et vitt be az interjúra és oda rögzítette a tapasztalatait.

Végül, de nem utolsósorban már csak azért sem nyomtatunk önéletrajzot, mert az nem környezetbarát !

2. Személyes márka és annak az építése

Manapság nagyon sok szó esik erről, jogosan. A személyes márka, avagy tanult angolsággal "personal branding" lényegében a mi megkülönböztetésünkre szolgál és nagyon fontos marketingeszköz.

Külföldi portálon találtam, hogy az idegen nyelvű önéletrajznak jó ha a részét képezi egy un. Personal Branding Statement, ami lényegében egy hosszú, összetett mondatba sűrítve a mi szakmai eszenciánk.

3. QR kód

Még nemrégiben feltünést és csodálkozást keltett ez a jópofa kis fekete-fehér paca, ma már teljesen helyénvaló és megszokott a használata. A hivatalos neve a QR kódnak az, hogy kétdimenziós vonalkód, egy japán cég nevéhez fűződik és bár manapság ez egy nyílt szabvány, a tulajdonosi jogokat mégis ez a japán cég tartja fenn magának.

A QR kód felhasználása az iparban, logisztikában, termelésben már mindennapos, de a kód alkalmas internetes üzenethordozóként is. Az álláskeresés során a technikai pozícióknál szokták használni.

Az egyéb trendek, amelyeket még hasznos lehet követni, az az, hogy önéletrajzunkat ne csupán a pozícióra, de a vállalatra is szabjuk rá, legyen nagyon célorientált és specifikus.

A referenciák tekintetében pedig már nem szokás odaírni az önéletrajz végére, hogy "Kérésre referenciákkal szolgálhatok", hanem ha akarunk referenciákat felsorolni önéletrajzunkban, azt tegyük meg, de tüntessük fel a részleteket is ( illető személy neve, beosztása, e-mail, telefon stb.).

Az idei trendek egyik legfontosabb változása az, hogy mindig ellenőrizzük, hogy önéletrajzunk jól olvasható legyen mobiltelefonon és tablet-en is, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a leendő munkáltatónknak elsőkörben csupán arra lesz lehetősége, hogy a mobilján avagy a táblagépén rálessen az önéletrajzunkra és szerencsés esetben már azonnal tudja jelezni a HR-esnek, fejvadásznak, hogy az illetővel találkozni óhajt.