Funky Business, avagy a tehetség táncoltatja a tőkét (egy könyvre emlékezve)

2013.05.26 18:56

Egy évekkel ezelőtt megjelent könyvről emlékeznék meg, ami viszonylag kis példányszámban jelent meg Magyarországon, egy nagyon rövid ideig „sláger” volt, de hamar feledésbe merült. Pedig nagy szükség volna rá.

Talán néhányan olvastátok annak idején a „Funky Business”-t, aminek az alcíme az volt, hogy „a tehetség táncoltatja a tőkét”.

A könyvet még a legóvatosabb véleményt formálva is katartikus, leleplező, felrázó pszichosokknak nevezhetjük, mert a svéd írópáros (Jonas Ridderstrale és Kjell A. Nordstrom), akik nem kisebb szakemberek, mint közgazdász professzorok, végre kitisztítják az olvasó látását azzal, hogy az eddig tudott és tanított gazdasági fogalmakat lesöprik a globálisság vált piac mezejéről és újraértelmezik azokat.

Könyvbéli bátorításukra nyugodtan elfelejthetjük az eddig bevált módszereket, trükköket és feltételezéseket, mert a világ visszavonhatatlanul megváltozott körülöttünk, ahol a legértékesebb eszköz: az agyunk.

A piacon egy agyalapú verseny folyik, ahol az új vallás az idő és egyetlen dolog állandó: a változás. A világban a globalizáció és a digitalizáció együttese gyökeresen megváltoztatta a piacok és hierarchiák eddig klasszikusnak hitt küzdelmét.

A szerzőpáros rávilágít arra, hogy a piacon az él meg, aki nem a jóra, hanem a legjobbra törekszik. Vagyis a vállalatk, cégek vagy "dobogósok" a piacon, vagy zárják be az üzletet és fogjanak másba.

Tisztában kell lennünk, hogy miben vagyunk jók, sőt miben vagyunk a legjobbak - és azzal kell foglalkoznunk. Ki kell használnunk az előnyöket és meg kell

keresnünk a réseket a piacon. Már nem érdemes olyannal foglalkozni a gazdasági életben, amivel többen is foglalkoznak, ezért arra biztatnak, hogy a lefedetlen réseket kell megkeresni és kiaknázni.

A könyv írói egy gyors paradigma-váltásra biztatnak bennünket: a világ megváltozott, vedd észre és alkalmazkodj, használd az eszed !

Maga a funky business pedig ez a megváltozott világ, ahol a sablonoknak nincs helye.

A funkyság a változást, a különbözőséget és a sokféleséget jelenti. Ebben a világban az ember nem lehet tucat termék, mindennek személyre szabottnak kell lennie, mert csak az individuumnak van létjogosultsága.

A megváltozott világban tudnunk kell, hogy kik vagyunk, merre tartunk és a saját kezünkbe kell vennünk az irányítást. A nagyvállalatoknak lejárt az ideje, a piacon csak az érvényesül, akinek több szabadsága, több lehetősége, több hatalma és több felelőssége van.

A könyvben többször említett fülbemászó szlogen - A tehetség táncoltatja a tőkét ! - nem vicc, a mai világ a tőke nélküli ötletgyártóké és nem az ötlet nélküli tőkéseké.

Sajnos csak a tudás a funky világban már nem elegendő (abból szinte túlkínálat van), hiszen a versenyképesség eszmei dolgokon múlik. A funky világban különbözőnek kell lenni, el kell térni a "normálistól", és azért, hogy sikeresek lehessünk a végtelen innovációt kell alkalmaznunk.

A könyv egyszerre leleplező és egyszerre lelkesítő, mindenkit arra biztat, hogy vállaljon kockázatot, szegjen meg pár szabályt és előírást, mert a világban az átlagos nem nyerhet és a jövő azoké, akik megragadják a lehetőséget.