Az ego csapdája

2013.04.03 22:39

Őszintén bevallom, hogy a karriertanácsadás sem mindig fenékig tejfel és csupa-csupa siker. Mert nem elég, hogy a gazdasági helyzet olyan, amilyen. Aztán a munkaerőpiac is sokkal lassabb, mint évekkel ezelőtt volt. De sokszor a legnehezebb része az emberi tényező..........

Egy anti-siker esetet is feltárnék, bízva abban, hogy ezzel is segítek másoknak..........valakinek...........bárkinek.........

Az eset kb. féléve történt, alanyomat nevezzük Gyárfásnak. Több ismerősöm közvetítése segítségével jutott el hozzám, akkor már majd egy éve nem volt állása. Munkája volt, alkalmi munkák. Saját bevallása szerint szégyellte őket, de valamiből élnie kellett, ezért elvállalta őket.

Az alkalmi munkák mellett pályázott mindenfelé, de nem sok sikerrel.

Gyárfás a munkáját egy szervezeti átalakítás következményeként veszítette el, az adott területet olyannyira átalakították és optimalizálták, hogy számos pozícióval kapcsolatban az a döntés született, hogy a továbbiakban nem kellenek, így az övé sem.

Pályájáról azt lehet mondani, hogy folyamatosan fejlődött egy nagy cég Ügyfélszolgálatán, karrierjének egészen szép "íve" volt. A legutolsó pozíciójában már több ember munkáját koordinálta, közvetlen riportjai voltak. Előzőleg is jó nevű, ismert, nagy szervezetekben dolgozott.

Most joggal kérdezheted meg, hogy akkor miért nem talált magának állást ilyen háttérrel, ilyen hosszú ideig ?!?

Ennek két oka volt szerintem - én is menet közben jöttem rá, amikor már mind a történetét, mind az önéletrajzát megismertem - ami elegendő volt ahhoz, hogy leblokkolja őt. Az egyik az a sokk volt, hogy elveszítette a munkáját. Ezt megelőzően ilyen nem történt vele, így ez a mostani nagyot ütött - ahogy mondani szokás. A másik ok, az ego-ja volt.

A sokkot az ember túléli, átvészeli, felülkerekedik rajta, feldolgozza, magához tér belőle.....................de a túlműködéses ego-t kordában tartani, már nehezebb.

Gyárfás egy nagyon szép strukturájú önéletrajzot készített, azt mutatta meg nekem. Bevallása szerint ezzel pályázott már jó ideje. A struktúrával tényleg nem volt baj, de a tartalom terjengős és fullasztóan sok volt és tele volt felesleges és nem releváns információkkal (Pl. szakdolgozat címe, érdemjegye, főiskolai eredmények, munkahelyi versenyek eredményei, publikációk címei a cég hírlevelében, referenciaszemélyek és azok elérhetőségei, teljesítményértékelés eredmények, jutalmak, szabadidőben elvégzett bölcsészettudományi és filozófiai képzés stb.)

Azt javasoltam, hogy alakítsuk át az önéletrajzát úgy, hogy tömörebb, vázlatosabb legyen............de persze maradjon meg benne mindaz az információ, ami hűen tükrözi a tapasztalatait, tudását, eddigi feladatkörét.

Gyárfás és az ego-ja egyszerűen ezzel a javaslattal nem akart és nem tudott mit kezdeni és hevesen tiltakozott ellene. Több órán keresztűl igyekeztem meggyőzni arról, hogy egy ilyen hosszú önéletrajzot nem lesz aki végigolvas............hogy gondolja végig azt, hogy a fejvadász, majd később a vállalati HR-es meddig tudja elolvasni a több száz pályázat közepette azokat az apró részleteket, ami nem számít az adott pozíció betöltésénél.

Nem tudtam meggyőzni Gyárfást, pedig bedobtam minden észérvemet. Makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy az önéletrajz mutassa be az ő összes eredményét, értékét.

Sajnos ez volt az a pont, amikor széttártam a karomat és el kellett ismernem, hogy neki nem tudok segíteni.................